Prémium műanyagok közvetlenül a forgalmazótól!

Történelem

M.A. Vink 1954-ben kezdett el PVC csöveket értékesíteni Hollandiában. Korán felismerte a műanyagok széleskörű alkalmazásában rejlő páratlan lehetőséget. Ez a felismerés vezette odáig, hogy 1965-ben megnyitotta első, hollandiai raktárát és elindította műanyag-félkésztermék kereskedését.

A hatvanas évek végén a Vink nemzetközi céggé vált, hiszen megalapították a belgiumi leányvállalatot, majd nem sokkal később cégeket hoztak létre Németországban és Svájcban. 1991 egy újabb mérföldkő a Vink életében. A cégcsoport az amszterdami tőzsdén jegyzett Kendrion B.V. tulajdonába került.

Az új tulajdonos biztosította a dinamikus fejlődést a Dukadan cég 1994-es megvásárlásával. Így vált a Vink piacvezetővé Dániban, Svédországban, Norvégiában és Finnországban is.

Ugyanebben az évtizedben a növekedés folytatódott. Vink cégek alakultak Csehországban, Magyarországon, Oroszországban és Franciaországban. 2001-ben Anliga és Írország is felkerült a Vink térképre.

2008-ban újabb változás történt a csoport életében. Decemberben az Edmundson Inc., amerikai befektető csoport lett az új tulajdonos. Ezzel a lépéssel olyan, szakmai körökben is elismert cégekkel került a Vink egy „családba”, mint az Amari Plastics Ltd.

Létrejött egy olyan műanyag-félkésztermék értékesítő hálózat Európában, amely komoly kihívást jelent a piacon működő bármely versenytársnak és a legnagyobb támogatást nyújtja a partnereinek.

Büszkén mondhatjuk, hogy a Vink azon kevés cégek egyike, amely több, mint 50 éves tapasztalattal rendelkezik a műanyag-félkésztermékek értékesítése és alkalmazása terén. Az évek során, olyan vállalattá nőtt, amelyeknek 1200 alkalmazottja és 50 értékesítő központja van szerte Európában.

2017 május 1-jétől vadonatúj raktárban várunk!

A Vink Csoport Partnerei

A Vink Csoport beszállítói politikája a stratégiai gyártókkal történő szoros együttműködésen alapul. Ez persze nem zárja ki a Vink cégek azon lehetőségét sem, hogy a helyi piac adottságainak megfelelően válasszák ki beszállító partnereiket.

A Csoport a világ legtapasztaltabb, vezető műanyag-félkésztermék gyártóival áll szoros kapcsolatban. Partnereink piacorientáltak és vezető szerepet játszanak az új, innovatív termékek fejlesztésében.
Ez a gyártói háttér az egyik alappillére partnereink minőségi kiszolgálásának.

A következő gyártók a Vink Csoport stratégiai partnerei:

  • Altuglas International
  • Sabic Innovative Plastics (Lexan termékek)
  • Bayer Sheet Europe (Makrolon fóliák)
  • VitaSheet Group (Metzeler, Iroplast)
  • Alcoa Architectural Products
  • Simona AG
  • Röchling engineering Plastics KG
  • Kömmerling AG
  • Plazit Polygal
  • Palram
  • AAA

A Vink Plast Kft. munkatársai

Pásztor Péter

ügyvezető igazgató

Török Boglárka

asszisztens, irodavezető, logisztikus

Szilágyi Nóra

asszisztens, kiszállítások

Kosár Péter

kereskedelmi képviselő, Reklámipar, Öntapadós Fóliák és Digitális Média

Hómann József

kereskedelmi vezető, Reklámipar, Műanyag Táblák

Illés Edit

termékfelelős, Reklámipar, Építőipar, Comhan Profilok és Alumínium szendvicslemezek

Macher Zsolt

kereskedelmi képviselő, Nyugat Magyarország

Fekete Zoltán

kereskedelmi képviselő, Ipari Műanyagok és Megoldások

Soltész Andrián

kereskedelmi képviselő, Reklámipari anyagok

Tugya Erzsébet

számlázás, pénzügy

Polyák Csaba

asszisztens,  fólia információ

Tábori István

raktárvezető

 

 

Bereczki Sándor

raktáros

Nemes Csaba

raktáros